A Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetségének elnöksége

A Közgyűlés által hozott döntések végrehajtásáról az elnökség gondoskodik. Az elnökség tagjait a teljes jogú tagok képviselőinek köréből a Közgyűlés választja meg. Az elnökségi tag tisztség négy éves időtartamra szól. Az elnökség a tagjai közül választja meg az elnököt és a társelnököt.

Az Alapszabálynak megfelelően a 9 tagú elnökség irányítja és felügyeli a Szövetség működését, gondoskodik az éves munkaprogram és költségvetés végrehajtásáról. Az elnökség a közgyűlés által meghatározott időpontokban, de legalább 2 havonta ülésezik. A közgyűlések jegyzőkönyvét, az elnökségi üléseken hozott döntéseket, állásfoglalásokat tartalmazó emlékeztetőt a Szövetség honlapján teszi közzé. Az elnökség feladatai közé tartozik továbbá a tagfelvételi kérelmek és szakmai etikai ügyek végső elbírálása, a tagsági feltételek meglétének ellenőrzése, a Szövetség képviselete különböző fórumokon, a magyar szállítmányozók képviselete a FIATA-ban. Az elnökség által meghatározott célok érdekében irányító és szervező tevékenységet végző főtitkárt is az elnökség nevezi ki és számoltatja be.

A Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetségének Elnökségének tagjai:

Iszak Tibor
Név: Iszak Tibor
Mszsz titulus: Elnök
Munkahelyi pozíció: RAABERLOG Kft. vezérigazgató
Születési idő: 1955-ben született
Tanulmányok: Közgazdaságtudományi Egyetem, közgazdász
Nyelvek: német, angol
Munkahely: 1992 óta a RAABERLOG Kft.
Fülöp Zsolt
Név: Fülöp Zsolt
Mszsz titulus: Társelnök
Munkahelyi pozíció: Delog Trans-Sped Kft, ügyvezető igazgató
Születési idő: 1957-ben született
Tanulmányok: Széchényi István Főiskola
Nyelvek: Angol
Munkahely: 1990 óta a Trans-Sped Kft.
Cseh Ottó
Név: Cseh Ottó
Mszsz titulus: Elnökségi tag, a logisztikai munkabizottság vezetője
Munkahelyi pozíció: MASPED-LOGISZTIKA Kft., ügyvezető igazgató
Születési idő: 1969-ben született
Tanulmányok: Felsőfokú Külkereskedelmi Főiskola
Nyelvek: angol
Munkahely: 1996 óta a MASPED Zrt.
Élő Elemér
Név: Élő Elemér
Mszsz titulus: Elnökségi tag
Munkahelyi pozíció: Kühne + Nagel Kft., ügyvezető igazgató
Születési idő: 1950-ben született
Tanulmányok: Közgazdaságtudományi Egyetem, közgazdász
Nyelvek: német, angol
Munkahely: 2006 óta a Kühne + Nagel Kft.
Kiss Gábor
Név: Kiss Gábor
Mszsz titulus: Elnökségi tag, a közúti szállítmányozási munkabizottság vezetője
Munkahelyi pozíció: Deltasped Kft., ügyvezető igazgató
Születési idő: 1963-ban született
Tanulmányok: Felsőfokú szállítmányozási szakképesítés, ILT diploma
Nyelvek: német
Munkahely: 1989 óa a Deltasped Kft.
Léránt Zoltán
Név: Léránt Zoltán
Mszsz titulus: Elnökségi tag
Munkahelyi pozíció: Metcosped Kft., ügyvezető igazgató
Születési idő: 1973-ban született
Tanulmányok: Szent István Egyetem, gazdaságtudományi kar
Nyelvek: angol
Munkahely: 1999 óta a Metcosped Kft.
Potvorszki Zoltán
Név: Potvorszki Zoltán
Mszsz titulus: Elnökségi tag, a vasúti szállítmányozási munkabizottság vezetője
Munkahelyi pozíció: RAABERSPED Kft., ügyvezető igazgató
Születési idő: 1968-ban született
Tanulmányok: Felsőfokú szállítmányozási szakképesítés
Nyelvek: német
Munkahely: 1986 óta a RAABERSPED Kft.
Szalma Botond
Név: Szalma Botond
Mszsz titulus: Elnökségi tag
Munkahelyi pozíció: Plimsoll Kft., ügyvezető igazgató
Születési idő: 1959-ben született
Tanulmányok: Közgazdaságtudományi Egyetem, logisztikai menedzser
Nyelvek: angol
Munkahely: 2001 óta a Plimsoll Kft.
Tomcsányi István
Név: Tomcsányi István
Mszsz titulus: Elnökségi tag
Munkahelyi pozíció: HUNGAROKOMBI Kft. vezérigazgató
Születési idő: 1950-ben született
Tanulmányok: Budapesti Műszaki Egyetem, közlekedés mérnök
Nyelvek: német, angol
Munkahely: 1989 óta a HUNGAROKOMBI Kft.
Dr. Péchy László
Név: Dr. Péchy László
Mszsz titulus: Főtitkár, az elnökségi ülések állandó, meghívott résztvevője
Születési idő: 1945-ben született
Tanulmányok: Közgazdaságtudományi Egyetem, közgazdász
Nyelvek: német, orosz, angol
Munkahely: 2011 óta a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége